Kataomoi.

Viszonzatlan szerelem.

Az elején semmit sem éreztem irántad,
annyira, hogy ma már nevetek rajta.
Most pedig azt veszem észre, hogy követlek a szememmel,
és egy kicsit mérges vagyok magamra.

Az én hősöm, elaludt, kócos hajjal, fehér ingben
annyira fényesen ragyog a szerelmes tekintetemben.
Folyton ábrándozom, nincs megállás!

Amikor egyedül nézem az téli csillagos eget,
a sóhajaim csillagképekké kötik őket össze.
Újra és újra kimondom a nevedet,
de a viszonzatlan szerelmem nem ér el hozzád,
és ez annyira fáj mindig.

Egyik barátomnak sem mondtam el,
szóval biztosan meglepődnének.
Mintha mi sem történt volna, sétálok előtted a hazafelé vezető úton.
Elég szívszorító, nem igaz?

Habár valószínűleg semmit nem tudnék neked mondani, ha kettesben maradnánk,
rádnéznem is fájdalmas, és egyre mohóbb és mohóbb leszek.
Mindjárt felrobbanok, nincs megállás!

Azért nézek ki olyan sírósan a csoportképen,
mert annyira messze vagyunk egymástól.
Újra és újra visszanézem,
de a viszonzatlan szerelmem nem ér el hozzád
soha.

Az én hősöm, elaludt, kócos hajjal, fehér ingben
annyira fényesen ragyog a szerelmes tekintetemben.
Folyton ábrándozom, nincs megállás!

Amikor egyedül nézem az téli csillagos eget,
a sóhajaim csillagképekké kötik őket össze.
Újra és újra kimondom a nevedet,
de a viszonzatlan szerelmem nem ér el hozzád,
de egy nap szeretném, ha célba jutna.

<<vissza